Az elégetett boszorkány után csak egy fekete macska maradt. El kellett volna pusztítani őt is annak rendjemódja szerint, de melyik hóhérsegédnek van kedve naphosszat macskát hajkurászni azért a kis pénzért? Így hát csak a jegyzőkönyv szerint pusztították el, a valóságban a bíró pincéjében talált menedéket. Annál a bírónál, aki elítélte a boszorkányt, s akire minden ingatlan vagyona szállt. A rossz nyelvek szerint csupán azért ítélték el azt az özvegyasszonyt, hogy a szegedi bíró portája mellett ne csúfságoskodjék az a nyomorúságos kaliba, melyben Örzse néni éldegélt. A pince egyik szárnyában boroshordók voltak, a másikban gabonát és fát tároltak. Ez utóbbi terület hemzsegett az egerektől és patkányoktól, s itt bizony bőven volt dolga is, élelme is a macskának, melyet gazdája után Örzsének szólongatott a bíró szolganépe. Ők megismerték a macskát, s el nem árulták volna a világ minden kincséért sem, ki babonaságból, ki igazságérzetből. A borospince kulcsát a bíró magánál tartotta, és szívesebben ment maga le naponta borért, mintsem hogy megkockáztassa szolgái lopását - éktelenül fukar ember volt őkelme, mint általában a gazdagok. Így történhetett meg azon a késő estéli órán is, amikor a bíró gyertyával és lopóval a kézben borért indult. Másnap reggel találtak rá. A pincében még lábközépig állt a bor. A bíró borba fulladt, szörnyen kidülledt szeme nyitva maradt holtában is. A legnagyobb hordó csapját nyithatta ki, s talán elcsúszott a bortól iszamos padlón... ki tudja? A hordó csapján állati karmok nyomai látszottak. |